Ez is csak egy átlagos munkanapnak indult. A kora hajnali kezdés a garázsban, majd unottan figyelni a vezetőfülkéből a robotok munkáját, ahogy megpakolják a kamion rakterét, végül tétlenül nézni, amint a hatalmas gépezet a központi számítógép utasítását követve elindul a szállítási címre.
Végtelenül izgalmas, és elgondolkodtató a történeted.
A “mozid” , egy szürreális világot vetített elém, ahol az ember és a természet a legkevesebbet érő tényező. Ha ez kivetítés a jövőre, eléggé hátborzongató!
A végkifejlet viszont reménytkeltő. Újra csak ámulok a fantáziádon!
Egy kérdésem lenne. Úgy érzem, hogy ebben az automatizált világban csak egy autista tud létezni? Mármint, elviselni ezt a monotonitást?
Röviden, velősen azt mondanám, hogy igen és nem. Bővebben inkább azt mondom, hogy ez két dologtól függ. Egyrészt az illető autista egyéniségéből fakadó monotónia-toleranciától, másrészt pedig az illető IQ-jától.
Ha mégis általánosságban akarok beszélni, akkor azt kell mondjam, hogy az sztereotípia, hogy az autisták a monotónia rabjai. Az autisták nem a monotonitást keresik, hanem a kiszámíthatóságot, aminek a szélsőséges megnyilvánulása a monotonitás. Minél magasabban funkcionál valaki, annál távolabb esik ettől a szélsőségtől, miközben egyrészt (általában) romlik a monotóniatűrés, másrészt viszont megmarad az igény a kiszámíthatóságra.
Tudod Kélan, imádom az írásaidat, ez most a kedvencem lett. Mint régi Galaktika olvasó, nekem nem volt idegen ez a világ, amiben Samuel él, és dolgozik. Sokszor elképzeltem hasonló körülményeket, vajon mire juthat az emberiség,ha átadja feladatait az őt kiszolgáló “gondolkodó” robotoknak, miközben elszigetelődik a társadalomtól, és a természettől.Érdekes,hogy 13 éves koromtól nyaranta dolgoztam gyárakban egy-két hónapot, és általában monoton munkát végeztem. A Zsolnay-ban például falicsempe mázoló-szitanyomó szalag mellett álltam és a félkész csempéket raktam tálcára, a tálcákat a konténerbe, amit vittek aztán kiégetni. Pár nap után fel sen tűnt, hogy jár a kezem, gondolataim lekötöttek, vagy csak hallgattam a szalag zaját, és kizártam a külvilágot. Sokszor pihentebbnek éreztem magam mubka után, mint előtte. Akkor még nem hallottam meditációról, mégis a monoton mozgássor a gép" zenéjére" kiváltotta belőlem, és jól éreztem magam. Samuelnek viszont nem állt rendelkezésére a munka utáni ÉLET, mint nekem, vagy bárkinek a mai társadalomban. Természetes reakciója lett "alkatrész "mivoltából szabadulni, és megkeresni szabadságát, és az igazi életet. Szerintem nem Ő volt az első, sem az utolsó, aki kilépett a sorból,és elindult a “műszaki lejárón”, így Samuel biztosan elérte célját. Egyrészt emberekkel találkozott, másrészt a természettel, mert az élet utat tör magának , ha csak apró lehetősége van is, mint például Csernobilban.
Tényleg kicsit Galaktikásra sikerült ez a szösszenet, de ez van, néha ilyen buggyan fel az ember lányában
Ami a monoton munkát illeti, őszintén irigyellek. Én nem igazán bírom a monotonitást, főleg, ha az zajjal párosul. Rettenetesen érzékeny vagyok a zajokra, különös tekintettel a monoton fajtákra. Ez olyannyira így van, hogy most például készülő művemhez készítek grafikai anyagokat, és minden túlzás nélkül megveszek a grafikus gép hangjától, pedig asztali számítógéphez képest nem hangos
Én örülök az ilyen " felbuggyanásoknak" mert szabadon szárnyalhat a fantáziám a történetet illetően. Május 20.-i “maírtam” kérdésedre akkor nem válaszoltam,mert hirtelen nem jutott eszembe olyan szituáció, amikor mást képzeltem bele ,mint ami a valóság volt. A gyári gépzaj egy idő után zenévé változott, azt viszont nem tudom, tudatos volt-e ez az átváltozás, vagy spontán védekezése az agyamnak a zajjal szemben.Sajnálom, hogy Te ennyire nem tolerálod a zajt, nem lehet könnyű, elég hangos világban élünk.
Viszont a gépzaj zeneként érzékelése érdekes, de nem ritka jelenség. Szerintem az ember agya mindenben keresi a rendszert, vagy ahogy én szoktam mondani, a mintázatokat, és szerintem ezért tapasztalja ezt sok ember. Az más kérdés, hogy vannak, akiknek ez a képessége/igénye erősebb, másoknak gyengébb, de szerintem ez minden fejlett faj túlélési stratégiájában ösztön szintjén jelen van.
Nekem is rögtön a Galaktika jutott eszembe. Gyűjtöttem őket, sok meg is van még és tagja voltam a Galaktika Baráti Kör Könyvklubnak is. Az írásod szenzációs, mint mindig, megosztom!
Nagyon örülök, hogy Te is Galaktika rajongó vagy! Bevallom, elég sok ilyen jellegű írás készül a színfalak mögött, és bizalommal tölt el, hogy lesz olvasóközönségük
Varázslatossan gyönyörű szépségű és egyben mélyen elgondolkoztató az írásod és nagyon tetszik. Kedves Caelan olvasóközönséged,pedig mindig lesz. Mert zseniálisan írsz.