Miért ne? - Elefánt A Porcelánboltban

– Miért ne tehetném, amit csak akarok? – kérdezte Logh a buszon hangosan.

Néhányan összenéztek, mások felriadtak a busz monoton ringatása okoztat szendergésükből, de senki sem válaszolt. A busz pedig csak haladt, robogott tovább. Egyenletesen búgó motorral és hintaszerűen mozgó kasznival, így még azokat is elnyomta a buzgóság, akiknek sem igénye, sem kedve nem volt egy kis szunyókáláshoz.


This is a companion discussion topic for the original entry at https://elefantaporcelanboltban.com/iras/miert-ne/
3 Likes

Érdekes kitörési mód a mindennapok szürkeségéből.

3 Likes

Téged még soha nem zavart, hogy az emberek úgy tesznek, mintha egymaguk lennének utazás során?

2 Likes

Ebbe sosem gondoltam még bele. Ha nem ismerőssel, baráttal utaztam, akkor mindig kifelé bámultam az ablakon. Megnyugtatott, sosem tudtam megunni.

3 Likes

És ha beszorulsz egy busz vagy szerelvény belsejébe, ahol nincs kilátásod az ablakon?

2 Likes

Akkor leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy ne kattanjak meg a szorosan körülvevő emberektől :smiley: Egyébként mindig találok valamit, ami leköt és elszórakoztat, pl. elolvasom az összes feliratot, ilyenek.

3 Likes

Engem halálra tud idegesíteni, amikor valaki hangosan telefonál, mindenki hallja, de senki nem mer szólni, hogy bunkóság.
Volt, hogy vonaton utaztam másfél órát, és a velem szemben ülő nő végig hangosan beszélgetett telefonon! Otthagytam volna., de zsúfolt volt a szerelvény, állni meg nem akartam.
Sajnos, nálam nagyon gyorsan elszakad a cérna., de nem merek szólni nyilvánosan, ezért saját magamban dühöngök.
De, a történetben nem ez a szituáció zajlott… ott bekapcsolódtak a résztvevők, ami egyébként kicsit életszerűtlen, mert nem így működnek az emberek. Éppen ezért nagyon aranyos…

2 Likes

De működhetnének így is :wink:

Ez csak egy “mi lenne ha” játék volt részemről, éppen ezért csodálkoztam el, amikor az egyik olvasóm megjegyezte, hogy ahol ő felnőtt, régen beszélgettek az emberek utazás közben. Tehát lehet, hogy a szikra még mindig benne lehet az emberekben, csak talán elfoltják a kütyük és a kötelezőnek hitt álarc, hogy magunkba kell zárkózni más emberek társaságában :thinking:

2 Likes

Hát, én lehet, hogy szkeptikus vagyok ebben a dologban, de itt, a fővárosban semmi reményét nem látom annak, hogy egymás felé forduljanak, és ne adj Isten beszélgessenek az emberek csak úgy spontán.
A kütyük beszippantják az embereket, ők meg szívesen átadják magukat ennek. Nem csak a fiatalok.
Szomorú látni, hogy még csak egymásra sem néznek :unamused:

2 Likes

Igen, ezt hallottam nemrég egy ismerőstől. Mesélte, hogy vele együtt várta a peronon egy csapat fiatal a szerelvényt, majd amikor beszálltak, mindenki beletemetkezett a kütyüjébe, holott mindvégig nyilvánvaló volt, hogy együtt vannak. Ez nagyon szomorú :pensive:

1 Like

Ennél már csak az a rosszabb, amikor beszélgetés közben (élőszóban) is előjön a LOL vagy az XD :exploding_head:

1 Like

Hát nem tudom… Ha előjön, akkor legalább beszélnek egymáshoz, bár azzal tökéletesen egyetértek, hogy hihetetlen mértékű és szükségtelen lebutítása a magyar nyelvnek :unamused:

1 Like

Egy kicsit a fiatalokra kihegyezve… és a kütyük tükrében.

Én itt is az egyensúly híve vagyok. Mindjárt ki is fejtem.

Nagyon nehéz úgy jóra tanítani a gyerekeket, fiatalokat, hogy a szülők maguk nagyon nem voltak otthon a számítógép, az internet vagy maga a közösségi hálók világában. Sokszor így csak azt tudták mondani a gyerekeiknek, hogy ne gépezz annyit, vagy éppen úgy büntették meg őket, hogy eltiltották a számítógéptől (majd a tablettől és a telefontól).

A fiatalok már a szüleikkel sem tudják megbeszélni miket is csinálnak az interneten, milyen közösségekben aktívak, milyen internetes hobbijaik vannak, stb. Ez szerintem részben azért van, mert akkor lettek ezek a gyerekek a géphez engedve, mikor a szülők nem tudtak már velük foglalkozni. Úgy gondolhatták, hogy legalább otthon van, nem esik baja. (Pedig ebben mennyire tévedtek…)

Szóval egy részről, sok esetben szerintem rosszul szocializálódtak a kütyükkel.

Más részről pedig, mi is elismerhetjük mennyire vonzó is az internet világa, hiszen mindenki megtalálhatja benne azt amit szeret. Sőt, egész közösségeket lehet találni olyanokból, akik ugyanazt kedvelik, mint mi, vagy ugyanabban a cipőben járnak, mint mi. Miért is ne akarnánk folyton velük beszélni? :slight_smile:

Az egyensúly alatt pedig azt értem, hogy a világháló előnyeinek kihasználása ne helyettesítse a szociális kapcsolatokat minden területen.
Igaz ahogy mostanában áll a helyzet, nagyon sok fiatal csak utólag fog rájönni, hogy mennyire rosszul tette, hogy saját mérlegét a kütyük felé engedte billenni. Vagy a szülei engedték, kinél hogyan, a lényeg ugyanaz.

Zárójelben jegyezném meg, hogy a “kütyüdilemma” az utóbbi években már a gyerek pár hónapos korától (azért még reméljük, hogy nem a születésétől) elkezdődik. Sajnos.

Úgy általánosságban pedig, szerintem minden embert több inger ér mint azelőtt, és nem kell ahhoz érzékenynek lenni, hogy azt az időt, amit nyugalomban, magukba fordulva tudnak töltenini, azt úgy is teszik. Sajnálatos, hogy így van, de szerintem érthető.
Igaz erről egy nt jobban tudna beszélni. :slight_smile:

2 Likes

Szerintem a “kütyüdilemmában” egyetértünk. Nekem valójában három problémám van velük:

  1. Nem értem, amikor barátok csapatba verődve, hülyéskedve, csacsogva elmennek egy parkba, majd leteperkednek a padokra, mindenki előveszi a kütyüjét, és belefeledkezik. Ezt otthon is lehet csinálni, nem? Vagy ha a parkban akarja valaki csinálni, akkor miért kell ehhez időpontot egyeztetni a haverokkal? Mi, ha sikerült egy csapatot összehozni, akkor azt együtt (értsd: EGYMÁSRA figyelve) töltöttük el, bárhova is mentünk…
  2. A másik problémám, amikor autiként viselkedő gyereket/fiatalt látok, és kiderül, hogy nem auti csak kütyükhöz láncolva nőtt fel.
  3. Amikor valaki olyan szinten rá van utalva az elektronikára, hogy ha nincs a kezében, életképtelen. Értsd: nem tud térképet olvasni, alapvető számolási műveleteket elvégezni, keresni egy könyvben, vagy akár csak az éppen szükséges könyvet megtalálni egy adott polcon, stb. Már olyannal is találkoztam, akinek gondja volt a nevén kívül mást leírni egy darab papírra (megj.: nem volt neurológiai beteg!).

Ugye jól értem, hogy ezek a Te összefoglalód alapján mind extremitásoknak számítanak? :thinking:

1 Like

Nem feltétlenül…
A kettes pontod kimondottan szomorú! És jelen is van a környezetemben.

2 Likes

A 3. pont az igenis extremitás. Manapság ELKÉPZELHETETLEN, hogy bármit is kényszerűségből kütyük nélkül oldjunk meg. Olyan nincs, hogy elmegy az áram, nincs térerő vagy nem találunk egy szabad konnektort, ahol feltölthetnénk a digitális köldökzsinórunkat. Nagyszerű, hogy idáig eljutottunk és gyakorlatilag felépítettünk egy párhuzamos világot, amiben lassan már többet töltünk, mint abban, ahol a porhüvelyünk tartózkodik. Nincs is ezzel probléma, amíg minden az elvárások szerint működik. Persze Murphy nem tétlenkedik és nehéz fekete sör vedelése helyett inkább homokot szór a gépezetbe és roppant mód jól szórakozik :smirk: Például

  • nyáron kilencszázezer fok, a hőségtől nemcsak az aszfalt olvad, hanem a rajta közlekedők is. Baleset az autópályán, órákra beáll a forgalom. A jónép lassan ropogósra sül a kocsikban, a mentők, katasztrófavédelem és többiek rohangálnak, mint a mérgezett egér, hogy némi frissítőt juttassanak le az istenadta népnek, mielőtt hőgutát kapnak. Izzanak a kütyük, mennek a tweetek, de abból vizet még Mózes sem tudna fakasztani …

  • télen lehull egy 30-50 centis hóréteg egy éjszaka alatt vagy netán néhány napig havazik, megspékelve egy kis széllel. A média egyből ítéletidőről, világvégéről szajkózik, előkerülnek a szakértők, hogy hát ez most aztán nagyon durva. Megáll az élet. Az ellátás akadozik, sokan elakadnak a hóban. Ki hallott már olyanról, hogy télen havazik!!! Ráadásul ENNYIT!!! Arról már nem is beszélve, hogy nincs náluk sem hólánc, sem megfelelő ruházat, sem némi elemózsia, hogy valahogy átvészeljék ezt a súlyos és váratlan téli eseményt. Erről is a globális felmelegedés / klímaváltozás tehet …

Néha azt érzem, hogy annyit költünk a jólét és a mohóság talmi kincseire, hogy a józan ész bérére már nem maradt pénz :money_mouth_face:

3 Likes

Végig olvastam az összes hozzá szólást, én ugyanezeket tapasztaltam és tapasztalom mind a mai napig.Sajnos sokszor látom az utcán és máshol is, hogy az emberek bele vannak temetkezve a kütyüikbe. De párokat is láttam már, hogy nem egymással beszélgettek hanem saját telojukat nyomkodják. Csodálatosangyönyörű drámai erejű és szépségű az írásod. Elképesztően telibe tálaltad a lényeget. Nagyon örülök, hogy elolvastam az írásod. Sajnos ez a jelenkori és az elkövetező generációjának egyik legnagyobb problémája.

2 Likes

Sajnálom, hogy Neked is ez a tapasztalatod :slightly_frowning_face:

Ez számomra különösen szomorú. Hívj nyugodtan menthetetlen romantikusnak, de én úgy hiszem, hogy ha a párommal vagyok, akkor rá kell figyeljek akkor is, ha éppen csendben ülünk egymás mellett. Hiszen, akárcsak a beszélgetéseink, az is a mienk, a mi közös csendünk. Ebbe pedig nem fér bele a világ zaja, amit a kütyük szolgáltatnak.

1 Like