Segíts a rovaroknak is felkészülni a télre!

Az első nyomtatásban is megjelenő könyvem lassan szerkesztőhöz kerül, így engem is ki tudott csalogatni az ősz az íróasztal mögül. Nem mondom, hogy rég jártam odakint, de az írás miatt az elmúlt két évben sokkal kevesebbet, mint azelőtt. Talán ezért lepett meg annyira, hogy milyen hirtelen, váratlanul toppant be az ősz és parancsolta maga mögé a nyarat.

Ráadásul azt hiszem, hogy ezzel a meglepetéssel nem vagyok egyedül, mivel látom az erdő apraját és nagyját szorgosan készülni a télre. És itt most nem a mókusra és nem is a haszonleső cinegékre gondolok, hiszen róluk már írtam, hanem az apró és kevésbé apró rovarokról.

Mert ők azok, akikre elsősorban a kertünk, a növényeink, az élelmünk és még ki tudja, mi mindenünk megrontójaként gondolunk. Pedig a rovaroknak csupán egy nagyon kis százaléka kártevő, és azok közül is csak nagyon kevés az, amelyik minden körülmények között az.

Éppen ezért most, hogy a rovarok egyre nagyobb hányada tűnik el az általunk indított vegyi háború eredményeként, ideje azokra is gondolni, akik a mi oldalunkon állnak:

  • a beporzó rovarokra, akik ha nem lennének, mi éhen halnánk,
  • a ragadozókra, akik ha nem lennének, még több kártevő rovarral kéne szembenézzünk, mint jelenleg,
  • a szerves anyagok lebontásán dolgozókra, akik ha nem lennének, még silányabbak lennének a földjeink, ahonnan – közvetve vagy közvetlenül – minden élelmünk származik.

Mi több, ők sem kérnek sokat. Elég, ha hagysz egy kis avart a bokrok alatt, esetleg a ház mögött, a kerítés tövében, ahol senki sem látja.

Ha ennél bátrabb vagy, akkor fényűző téli lakot készíthetsz nekik néhány gally, vékonyabb ág felhalmozásával, amit avarral takarhatsz le. Sőt, ha attól félsz, a szél újra széthordja, akkor tehetsz rá régi zsákot vagy szőnyeget, de akár hálóval is rögzítheted a tetejét, ami sokkal kevésbé feltűnő, mégis megakadályozza, hogy a levelek ismét útra keljenek.

Hidd el, egy talpalatnyi kupi a kertben millió életet ment, amire soha nem volt nagyobb szüksége a természetnek, mint manapság :honeybee:

Ám még többet is tehetsz! Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést az alábbi Megosztás gombra kattintva, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, és minél több téli fészek várja sok lábú barátainkat, mielőtt beköszönt a hideg! :hugs:

3 kedvelés