Kettő kész, maradt tizenhárom

Befejeztem a Szerelem Projekt első kötetének második kéziratát. Hawaii, a dizsi és a gyümölcskoktél azonban még várat magára.

Ha igaz a mondás, miszerint 15 kézirattal a legsilányabb történet is olvashatóvá tehető, akkor még hosszú út áll előttem. Az irány viszont kétségtelenül jó. A tesztolvasóim visszajelzései alapján sikerült kiküszöbölnöm a legrémisztőbb hibákat, tehát minden reményem megvan, hogy tizenötnél kevesebb átírással készre csiszolhatom a kötetet.

Úgy érzem, a jelen kézirat tehát elérte a célját. Végre minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy nem csak ez a történet, de a ráépülők is olyan erőssé váljanak, amiknek nem csak a megírása éri meg a fáradtságot, de méltók a figyelmedre is.

A folytatás azonban kívánságod szerint nem a harmadik kézirat lesz, hanem a második kötet első kézirata. Egyáltalán nem is bánom. Jó lesz egy kicsit kiszakadni a sorozat ezen részéből, és talán az sem árt, ha több kötet fejlődik együtt.

Ideje hát előbányásznom a második kötet halomnyi jegyzetét, és felépíteni a folytatást, ami az elmúlt hónapokban egyre erősebben dörömbölt a fejemben. Ellenben azt nem ígérem, hogy munka után nem adok egy kis figyelmet a visszatarthatatlanoknak :wink:

3 kedvelés