Most még regisztrálhatsz, ha a fakanál a kedvenc fegyvered!

Több, mint 2 éve indult el a Porcelánbolt Fórum. Ez idő alatt 16 fő kategórián belül közel 1500 téma született, ezen témákhoz 5400 hozzászólást írtatok, amiből 5200 kedvelést is kapott.

Mindezért végtelenül hálás vagyok, hiszen Nélküled ez soha nem valósulhatott volna meg! :hugs: :heart:

Ám az idő halad, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy a Fórumon megjelenő cikkek és beszélgetések mellett csendben elkészült két könyvem kézirata, amiket jelenleg csiszolgatok, hogy tökéletesek legyenek, mire kézbe veheted őket :books:

Soha nem titkolt szándékom volt, hogy a Fórum elsősorban az irodalmi jellegű írásaimról szóljon, éppen ezért a könyvek megjelenésével új időszámítás kezdődik a Fórum életében is. Így lesznek majd kategóriák, amelyek többé nem lesznek elérhetőek egyszerű regisztrációval, míg mások előtérbe kerülnek, és persze lesznek teljesen új, eddig nem látott tartalmak is.

Ezen, már meglévő kategóriáink közül az egyik legsikeresebb és leginkább keresett a Fakanál Hadművelet, amely az átszervezés után csupán azok számára lesz elérhető, akik az átrendezés előtt regisztrálnak, illetve azok számára, akik az átrendezés után regisztrálnak és a közösségen belüli aktív közreműködésükkel kiérdemlik a 2. Bizalmi Szintet. (Amennyiben regisztrált felhasználónk vagy, itt olvashatsz részletesen a Bizalmi Szintekről.)

Azaz, ha tetszenek a Hírek kategóriában közzétett receptek, és kíváncsi vagy a folyton bűvülő, finomságokkal és konyhai praktikákkal teli gyűjteményünkre, akkor most még van egy kis időd ingyenesen regisztrálni, hogy a későbbiekben se maradj le a Fórumbeli ízszerelmesek kalandozásairól.

Nincs más dolgod, mint a jobb felső sarokban található kék Regisztráció gombra kattintva regisztrálni, a regisztrációs emailben található linkre kattintva aktiválni a felhasználói fiókodat, és már nézelődhetsz is minálunk. Sőt, így még a Fórum átrendezésével sem kell törődnöd, hiszen az a Te hozzáférésedet már nem fogja befolyásolni :wink:

És hogy mi lesz az átrendezett kategóriák helyett?

Az még egy rövid ideig maradjon az én titkom :sunglasses:

Ám mivel végtelenül hálás vagyok, amiért időt és energiát áldozol az írásaim elolvasására, mindenképpen Te leszel az első, akinek elmondom :blush:

6 kedvelés