Kétféle démon létezik. Az egyik két lábon jár, társadalmakba szerveződik és Homo sapiensnek nevezi magát. A másik változatos küllemű, magányos és a Homo sapiens szerint nem létezik.
Mindenkiben van egy démon, de lelehet győzni csak akarni kell. Néha nehéz, néha könnyű. De megéri harcolni ellenük.
Ugye? Ráadásul szerintem minden démon csak addig félelmetes, amíg nem nézünk a szemébe. Ha szembe fordulsz vele, képes vagy megküzdeni vele, márpedig mindig megéri küzdeni 
A démonainkat magunk teremtjük a félelmeinkkel. A legnehezebb saját magunkkal szembenézni.
Másrészt, azt hiszem, hogy nincs olyan, hogy abszolút jó legyen valaki. Mindenkiben ott van az angyali és ördögi énje.
Az a baj, hogy a “kinti” világ szereplői felállítják a listát, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi, meg ezt nem értjük. Vagy, ha igen, akkor nem biztos, hogy el tudjuk fogadni. Vagy, ha elfogadjuk, igyekszünk megfelelni, de ez csak ideig óráig megy.
Én mindig másoknak akartam megfelelni, és most, közel 60 évesen, látom, hogy elpazarolt energiák hatalmas tömegét fektettem bele a semmibe, miközben, még mindig a saját démonaimmal küzdök.
Amit most írtam, nem pontosan a Kalapács felvetésére adott válasz…
Igen, mostanában azt érzem, hogy igazad van,
Nekem az a tapasztalatom, hogy a démonainkkal való szembenézés azért sem egyszerű, mert nem biztos, hogy érzékeljük a létezésüket. Olyan, mintha meg kéne érjen a pillanat hozzá, hogy végre képesek legyünk szembe fordulni velük. De lehet, hogy csak az aspi beszél belőlem…
Nem, teljesen így érzem én is. Leggyakrabban nem tudjuk, hogy léteznek. Alattomosak, mint a parazita legyengítenek, talán ez okozza az állandó szorongást, amiről nem tudjuk, hogy mitől van ?
Ha egy helyzet kiéleződik, akkor viszont muszáj szembenézni velük, annál is inkább, mert megjelennek.
Azt nem tudom, hogy az aspi beszél-e belőled? Mert nagy valószínűséggel én is az vagyok…
Nem tudom. Az aspik/autik esetében a szorongás nagyrésze talán inkább az eszköztelenségből fakad, és azt azért nem nevezném démonnak… 
Én a félelem és a démon szót ugyanarra értettem. Mert, ha félek valamitől, ami csak a gondolataimban létezik…pl előre vetítek egy jövőképet, ami számomra félelmetes, és gyakran gondolok rá, az, számomra olyan, mintha démon szívná el az energiámat.
Az eszköztelenség pedig, hogy fogalmam sincs, hogy fogom megoldani…
Na igen! Itt jön be a kedvenc mondatom: minden definició kérdése 
Azt hiszem én azért nem definiálom démonnak a fent leírt szorongást, mert az “parttalan” . Azaz valójában nem tudom meghatározni, mi a probléma magja, ezért nem is tudok vele szembefordulni, nem tudok megküzdeni vele.
Számomra a démonok olyan dolgok, amit le tudok írni, meg tudok fogalmazni, tenni tudok ellene. Valahogy olyan formán, ahogy Te is írtad. Nyilván a megfogalmazás, vagy “ellene tevés” jó időbe belekerülhet, de legalább van rá lehetőség.
Vajon ez most mennyire volt érthető rajtam kívül másnak is? 
Nem tudom, hogy másnak mennyire volt érthető, én értem. Igazad van, hogy a szorongás parttalan. Most, hogy végig gondoltam, a démonnak van valamilyen arca. Még, ha nem is vizuális, de van.
Ahhoz, hogy leküzdjünk egy démont, valamilyen formában, legalább gondolati formában tudnunk kell, kivel állunk szemben.
Milyen érdekes, hogy én a démont a “kivel” és nem a “mivel” szóval illetem., Számomra mindig élőlényeknek számítottak.
Az írásod, Caelan rendkívül elgondolkodtató!
Többször is elolvastam. Nem mintha először nem értettem volna. Inkább, mert annyira tömör, annyi sok gondolatot felvet, amin úgy általában nem gondolkodunk el.
A Homo sapiens, szerintem is túl nőtte valamikori önmagát, és inkább tűnik démonnak az emberi faj, mint emberinek. És, itt, most nem az egyes emberre gondolok. Arra a világrendre, arra amit a Földön létrehozott.
Olyan kaotikus világot, ami egyesek számára kényelmes, mert mint írod, a modern embernek megszabott határok, előre megtanult formák kellenek. Másoknak egyre érthetetlenebb.
Egész délután ezen gondolkodtam.
Aspi vagyok…most már tudom
Egyetértek, azt hiszem nehéz a démonokat tárgyként azonosítani. Ráadásul ennek szerintem nem csak az az oka, hogy a mesékben, mítoszokban, írott és filmbeli történetekben élőlényként tűnnek fel. Sokkal inkább azért, mert hol itt, hol ott tűnnek fel, hol így, hol úgy jelennek meg, ráadásul ha jól megfigyeljük, olyanok, mintha a mi lépéseinkre reagálnának.
Mondjuk ha folytatjuk a fenti eszmefuttatásodat, és azt mondjuk, hogy a démonok a fejünkben léteznek (mindenféle ezt szűkítő definició nélkül), akkor nyilván jogos is, hogy minden lépésünket ismerik, és aszerint reagálnak rá 
De akár a fejünkben vannak, akár részei a Világ azon részének, amit nem ismerünk, mégis csak valahogy úgy tűnnek, mintha “cselekednének” ahelyett, hogy egyszerűen “működnének”, mint valami élettelen létező.
Na, ez a jó megfogalmazás!
"De akár a fejünkben vannak, akár részei a Világ azon részének, amit nem ismerünk, mégis csak valahogy úgy tűnnek, mintha “cselekednének” ahelyett, hogy egyszerűen “működnének”, mint valami élettelen létező."
Egyetértek…ott a pont!
A démon én vagyok, bennem él, az utamon végig kisér. Magànak akar, de csak azért mert egyedül engem ismer. A baràtommà kell tegyem, a szövetségesemmé. El kell érjem, hogy ne ô irànyítson engem, hanem én ôt.
Meg kell szelidítsem és el kell hinnem, hogy erre képes vagyok. De ez egy folyamatos harc, halàlig tartó.
A démon, ha nem törôdsz vele, ha hagyod ténykedni, csak akkor gyengít meg.
Nekem errôl Caelan egy szàmomra nagyon nagy hatàsú íràsànak egy részlete jut eszembe.
"Fien szereti leírni, mit tesz, mit érez az a személy, aki a testébe szorult. Felszabadító belülrôl érezni, de kívülrôl làttatni azt, aki a nevét viseli, az arcàt hordja, de mégsem ismeri senki. Néha úgy érzi, még ô maga sem."
Az én démonom nem rossz, csupàn egy màsik vilàg az otthona. Meg kell tanulnia az emberek között élni. Nem kell megvàltoznia, mert azt nem is tudna. De tanítható és tanulni is akar.
Érdekes összefüggést találtál az előző blogposztommal, köszönöm szépen. Jobban belegondolva, azt hiszem, igazat kell adjak Neked, valóban valami nagyon hasonló gondolat bujkál abban az írásban is
Viszont az a kérdés merült fel bennem, hogy ahogy leírod a démont, biztos, hogy a legjobb szó a harc?
Mert azt írod, hogy nem rossz szándékú, de más világ törvényeit követi. Célod a megszelidítése és az, hogy megtanítsd az emberek között élni. Ez nekem nagyjából annyira tűnik harcnak, mint amennyire egy gyerekkel harcolsz a boldogulásáért, de azt mégis nevelésnek hívjuk… vagy valahol elvesztettem a fonalat?
Teljesen igazad van! 
Olyan, mint a gyereknevelés, az is, fôleg ha nehéz helyzet adódik, inkàbb tûnik harcnak, mint óvó nevelésnek. 
És szerintem ugyanúgy élethosszig tart.
Lehet a küzdelem pontosabb meghatàrozàs lenne, de szerintem szerinted is ugyanarra gondolunk.
Igen, így már én is azt hiszem, ugyanarra gondolunk 
Ennek ellenére nagyon érdekes felvetésnek tartom a gondolataidat. Köszi, hogy megosztottad őket 
A démonok testnélküli lények természet fölötti inteligenciával rendelkeznek. De nem kel félni tőlük. Kedves barátaim tise féljetek tőlük. Ezeket a dolgokat azért írtam le nektek, hogy lásátok milyenek a démonok. Soha ne ijedjetek és ne féljetek tőlük.
Kedves @Raf!
Tegnap óta gondolkodom, hogy megkérdezzem-e vagy sem, de furdal a kíváncsiság, ezért mégiscsak megírom
Te nem hiszel a gonosz démonokban, vagy tőlük sem félsz?
Köszönöm a kérdésedet kedves Caelan. Hiszek bennük mert tudom, hogy léteznek és vannak de nem félek tőlük! Neked is azt mondom,hogy ne félj tőlük. Mert amikor megérzik, hogy az emberek félnek tőlük akkor támadnak de aki nem fél tőlük azt nem tudják támadni. Neked és mindenkinek azt mondom, hogy ne féljetek tőlük.
Ez remek taktika! Igazad van!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk