Nem tudom, onnan nem fogadja el a telefonom által elmentett jelszót, és nem tudom, itt milyen jelszóval lépek be, mert még az elején annyiféle jelszó volt, mert akkor innen se tudtam belépni, hogy fogalmam sincs. Tudod, én annyit tudok a gépeimről, amelyek alakulnak használat közben. Mivel, nincs a közelemben senki, aki segíthetne, a vejeim, lányaim messze, ha beszélünk, nem ezekről, ha eljönnek, minden más eszembe jut, csak ezek a napi cuccok nem, innen sosem léptem ki szerintem, így a gmail-ból simán, - most már ,- be tudok lépni, de onnan nem tudok ugyanígy, azt írja, hogy nincs jogosultságom.
Amúgy, meg nem baj, mert innen, a nagy gépről jobban tudok írni, mert “vakon” írok, és jobban megy a fogalmazás is. Amikor itt ülök, akkor máshogy jön a szó, mint a telefonon. Ott nehézkesebb az írás, az ékezethiánnyal való küzdés, mert sok szót megjegyzett már, de amikor szétválasztja a ragot, és a szót, visítani szeretnék. A Facebookon is megőrjít az a végtelenül sok helyesírási hiba, amelyet a telefonról való kommunikációval érnek el, vagy egyszerűen nem tudják, vagy nem érdekli őket, az igekötők figyelmen kívül hagyása, stb. Tehát, ha nem válaszolok, vagy nem vagyok itthon, vagy nem vagyok a gép közelében, ami egyébként egy nagy adomány, mert most is itt rabolom az életemet egy és negyed órája, független attól, hogy egész más terveim voltak reggel ébredés után. Megyek is. Ölellek. Kata
